Fel!

Rólunk

UDEMX Csapat

A világunk, a XXI. századra olyanná változott, ahol már nem az a kérdés, hogy egy adott információt, céget, szolgáltatást elérünk-e az interneten, megtaláljuk-e azt a digitális tartalmat, amire vágyunk. Az életünkben, és a következő generációk életében a legnagyobb kihívást az jelenti, és fogja jelenteni, hogy hogyan tudunk kialakítani és hogyan tudjuk fenntartani az emberi kapcsolatokat. Egyre látványosabb, hogy az emberi kötelékek, a szociális értékek milyen hatással vannak mindannyiunk életére.

Cégünket, az UDEMX Kft.-t olyan értékek mentén építjük, melyekben központi szerepben van az Ember, és az emberi kvalitások. Olyan cégekkel állunk partnerségben, akikkel közös értékeink vannak, közösen haladunk céljaik felé.

Partnerségeink ereje nem csak abban rejlik, hogy értjük a területet, amiben ügyfeleink dolgoznak, hanem abban is, hogy együttműködéseink az őszinteségre, bizalomra, nyitottságra épülnek amellett, hogy szállított termékeinkben az elérhető legmagasabb minőségre törekszünk.

Hiszünk benne, hogy ezekre az erős és stabil alapokra épített együttműködéseink hozadékai a mindennapos sikerek, a kölcsönös fejlődés és a kiegyensúlyozott, motivált munkaerő.

Sok helyről hallani, hogy “családias a hangulat”. Mi tudjuk, és értjük is, hogy mit jelent családban élni, milyen érdek- és véleményellentétek hajtják előre egy család életét. Olyan környezetet alakítottunk ki, olyan értékek mentén dolgozunk, ami biztonságos közeget teremt ezekhez a vitákhoz, eszmecserékhez. Tapasztalatból tudjuk, hogy ezek a konstruktív beszélgetések jobb, minőségibb termékekhez, ezzel együtt sikerekhez vezetnek.

Tapasztalt technikai vezetőink azzal a szemlélettel dolgoznak, hogy minden nap maguknál jobb, értékesebb embereket akarnak nevelni akár oktatás, mentorálás, vagy csak a szakmai viták során.

2009 MX Net Kft.
megalapulása
2018 DnDSyS Europe Kft
megalapulása
2020 UDEMX Kft. megalapulása
A frissesség és tapasztalat összeforrt
2 irodával az országban